Cikk rólunk: IT Business - Aloha: terven felül


A kedvezőtlen gazdasági klíma ellenére a tervezettet és a tavalyelőttit egyaránt meghaladó forgalommal zárta az évet az Aloha Informatika Kft. A bevétel a 2008-as 1,6 milliárd forint után 2009-ben 1,8 milliárd forint lett. Az Aloha tavaly informatikai tanácsadással és adatvédelmi szolgáltatásokkal bővítette portfólióját, amelyben rendszerintegráció, fejlesztés, támogatás és rendszerüzemeltetés szerepel.

Cikk rólunk: IT Business - Hogyan védekezzünk adatlopás ellen?

Az adatok elvesztésének két alapvető módját lehet megkülönböztetni: az adatlopást, amikor egy külső támadó vagy belső felhasználó szándékosan tulajdonít el vállalati információkat, illetve az adatszivárgást, amikor gondatlanságból, véletlenül kerülnek illetéktelen kezekbe adatok.

Az adatlopás ellen is lehet, sőt, kell is védekezni, de ez a harc végső soron kudarcra van ítélve – mondja Godó János, az Aloha Informatika szakértője: ma már egy kamerás mobiltelefonnal is lefényképezhető a képernyő, így az információ úgy is kikerülhet a szervezettől, hogy annak semmilyen informatikai nyoma nem marad. Sokkal nagyobb sikerrel lehet felvenni a küzdelmet az adatszivárgással, hiszen itt nem szándékolt cselekményeket kell megakadályozni.

Teljes cikk:

HP Kifutó kellékanyagok



A HP megszünteti a HP Advanced Satin-matt Photo Paper (különleges szatén-matt fotópapír), A4, 25 íves kiszerelését
2010. február 1-től a HP Advanced Satin-matt Photo Paper (különleges szatén-matt), A4, 25 íves kivitel (Q8011A) elérhetősége megszűnik. Kérjük, helyettesítő termékként a HP Premium Plus Satin-matt Photo Paper (premium plus szatén, matt fotópapír), A4, 20 íves kiszerelését (C6951A) rendelje helyette.

Balkéz szabály - helyileg alkalmazva

Tavalyi év folyamán a HP termékkínálatában megjelent egy új tároló megoldás a LeftHand. Ez egy iSCSI megoldás, mely elsősorban magas megbízhatóságú VMware rendszerekhez javaslom. A rendszer építőkockákból épül fel, ugyanúgy mint egy LEGO. A HP ugyan két alap dobozzal árulja az alap kivitelt (starter san), én azonban 3 dobozzal javasolom, hogy nekivágjunk. Egy doboz a kiviteltől függően 2,4 TB (SAS)- 6TB (SATA) terjed. Megrögzött SAS és SCSI hívőként furcsa, de én inkább a SATA verziót választanám. Szerintem a 8 SATA lemez sebessége elegendő a dobozonkénti 2x 1Gb/s-es LAN kártyák ellátására. A SAS verzió szerintem nem nagyon igazolható, így én nem is nagyon venném.


HP LeftHand P4000 SAN Solutions - P4000 SAN SolutionsMiért is kell két, illetve három doboz? Nos a doboz önmagában egy RAID 5,6 vagy 10 tömb, azonban a tömbbön levő kötet az eszköz sérülése esetén könnyen elveszhet. Ezért csinálunk belőle egy másolatot a másik doboz tömbjére. Így minden kötetből már két másolatunk van. A szervereken spéci driver van, ami lehetővé teszi, hogy szervereink egyidőben olvassák mindkét tömb adatait ezáltal is gyorsítva az elérésen. Az írás során a spéci driver segítségével egyidőben írjuk a két tömbot, biztosítva a másolatok egyenértékűségét. Nos idáig megvan, miért kell két doboz. A harmadik doboz a dobozokon levő SAN/IQ szoftver clusterezési rendszere miatt kell. Ugyanis a szoftver feltételezi, hogy mindig életben marad legalább két doboz. Ha azonban két dobozzal indulunk, akkor az egyik doboz elvesztése esetén varázsolni kell, hogy elérjük az adatainkat. Ezt meg nem szeretnénk. Ezért inkább 3 dobozzal induljunk. 
Gyakran megkérdezik tőlem, hogy ugye az alapkivitel 12TB, akkor ennyi adatot is másolhatok rá. A válasz igen is, meg nem is. Egy SATA dobozban 6TB-nyi diszk van. Ha nem csinálunk a dobozok között redundáns tömböt, hanem egy széthúzott logikai tömböt csinálunk a két vason, akkor használhatjuk a 12TB kapacitást. Ekkor azonban egy doboz elvesztése esetén elveszik a tömb, azaz ugrottak az adataink. Ezért kell mindig másolatot csinálni az egyik doboz tömjéről a másik doboz tömbjére. 
További dobozok hozzáadásával növelhetjük az elérhető tárterületet és a megoldásunk sebességét is. Az eszköz ismer mindenféle storage trükköt, tud snapshotolni, mirrororzni, klónozni, azaz minden manapság alkalmazott trükköt ismer.
Hogy miért VMware? Ha egy nagy megbízhatóságú VMware megoldást csinálunk, akkor minimum két fizikai szerverrel kezdünk neki. Azonban a storage rész még legtöbbször csak egy doboz, ami önmagában nem redundáns. Azonban a Lefthand megoldás segítségével ez redundánsá tehető.

További infók a témáról: HP magyar oldal, HP angol oldal, LeftHand és VMware
És egy kis demó:



iPad és társai

bevallom nem varázsolt el Steve Jobs keynote-ja. a hosszú hónapok óta várt, számtalan módon elképzelt és végül kicsit kövérkésre sikeredett apple tablettől nem sírtam el magam.

a prezentáció után, az apple.com-ra kitett iPad adatokat, videót és galériát végignézve már azon vettem észre magam, hogy számolok. ha megveszem március végén USA-ban a WiFi-s, 64GB-os változatot ($699), akkor mennyiért fogom tudni eladni májusban, amikor kijön a WiFi+3G változat ($829, a 64GB-os kiszerelésben).
ez utóbbi használatához azért még az is kell, hogy valamelyik magyar mobil szolgáltató tartson micro sim-kártyát. nem túl bíztató hír, hogy eddig még egyikük sem hallott róla.

a 0,68-73 kg súlyú iPad ideális méretűnek tűnik - 189,7 x 242,8 x 13,4mm -, bár a macbookom 13” kijelzőjét is el tudnám képzelni iPadként. nagyjából ugyanolyan vastag és hasonlóan széles szegély fogja keretbe.

persze kérdés, hogy bejön-e a világnak a tablet-feeling. nem tud többet az mint az iPhone. oké: megy rajta az iWork, de cserében nincs rajta kamera. nem lehet vele skypeon videótelefonálni (gondolom ez majd az iPad 3GS-ben lesz fícsör). szóval egy nagyranőtt - nagyon gyors - iPhoneról beszélünk. és mégsem.

otthon az ágyban, a kanapén, wc-n már régóta nem laptopot használok. iPhone-on olvasok híreket, nézem az emailjeimet és hiába van meg az NFS meg a C&C OS X-re, mégis a telefonon játszom (egyébként ugyanezeket a játékokat). ha lesz iPad-em, akkor azon fogok. újságot olvasni és játszani. nagyban. a gyerekek ezen fogják nézni a Toy Story 3-at a kocsiban.

nincs előttem a kép, hogy mire fogom használni irodai környezetben, azt gondolom, hogy semmire. de el tudom képzelni, hogy lehet: étteremben, autószalonban, konferencián, bemutató teremben, vagy bármilyen üzemben ahol emberekkel kell dolgozni, kommunikálni, jegyzetelni. újra elkezdhetünk írni is. két kézzel, vagy akár írott betűkkel. már eddig is jókat lehetett rajzolni az iPhone-nal, az iPad erre kimondottan alkalmas lesz.

akár világsiker lesz, akár bukta, egy biztos: az apple marketing gépezete (értsd: a média és mi magunk) megint kiválóan működött. nincs komoly médium amely ne foglalkozott volna az apple tablettjével az elmúlt 3 hónapban. és ma, a bejelentés után vezető anyag az index.hu, a NYT, a BBC, a CNN, a Financial Times, Times Magazin vagy az AlJazeera címlapján és persze írt már róla Pogue is.

kíváncsi vagyok rá. és arra is, hogy milyen eszközökkel lep meg bennünket a többi gyártó. és itt nem a kínai másolatokra gondolok.

HP ProLiant G6 servers | Technology Chat with Greg Huff



HP ProLiant G6 servers | Technology Chat with Greg Huff
Greg Huff is the kind of guy who’s more comfortable on a factory floor than in front of a camera. An electrical engineer by training, Huff is the CTO for HP’s X86 server line: ProLiant. Who else, then, ...

Építsünk magunknak NAS-t - a hardver kiválasztása

Intel® Desktop Board D510MO
Nézzük mi is kell egy NAS-hoz vas szinten. Kell az adatoknak merevlemez. Azaz kettő. Mert ugye legyenek legalább tükrözve  az adataim. 1TB, elég lesz egy ideig :-). Legyen csendes, nem kell 7200 fordulat, inkább spóroljunk az árammal. Mondjuk egy ilyen Samsung F2. Ára 18 ezer darabonként. Kell egy RAID vezérlő, legalább tükör, de inkább RAID5. Nos itt dőlt dugába a projekt... egy ilyen kártya 40 ezer. Uff. Megoldás ebay, vatera, és társai. Máris van megoldás töredék áron, egy használt Promise TX4310 képében. 4 csatorna, RAID 0,1,5,10. Szuper! Mehet a prodzsekt. Akkor kellene egy alaplap és egy proci. Ezen sok múlik, olyat szeretnék, ami kis energiaigényű, lehetőleg ventillátormentes, és erős. Épp most hozta ki az Intel az új D510-es Atomot és vele együtt a "bonyolult" nevű D510MO lapot. Egy huszas az ára? Csak? Hihetetlen. 2 mag, hyperthreading, integrált grafika, nincs venti, PCI és mini PCI Express slot, gigás LAN, 2 memória slot. Egy tenyérnyi lapon. Szinte hihetetlen. Kell egy giga DDR2-es RAM, ára majdnem kevesebb, mint 10 liter benzin. Egyetlen gond van még, kellene egy PC ház és egy jó minőségű táp. Szerencsére ezért nem kellett pénzt kiadnom, mivel a sarokban figyelt egy több mint 10 éves ház. Zéró design, egyenlőre megteszi. A fiókban pedig ott lapult egy ANTEC Green akármi táp. Monitor, billentyű, egér nem fog kelleni, telepítéskor kölcsönveszzük a másik géptől. Nézzük a költségeket. Ha zérónak veszem a házat és a tápot, akkor a vas összesen 66 ezer forintba jött ki. Azaz még egy közepes ház táppal és a oprendszerrel együtt is benne vagyok a limitben. Igaz kellett hozzá egy kis szerencse, de összejött. Most már csak össze kell rakni és tesztelni. No de ezt majd legközelebb.