A következő címkéjű bejegyzések mutatása: XEON. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: XEON. Összes bejegyzés megjelenítése

Izgalmas szerverek - DL1000

 
Szeretjük, ha az ügyfeleink kreatív kihívások elé állítanak minket. Hol egy SSD-kel teletömködött szerverre van szükségük streaming céljából, hol egy spéci kártyákkal teletüzdelt szervert kell felélesztenünk. Az utolsó ilyen kihívás az egy renderingre alkalmas szerverfarm kialakítása volt. Az ügyfélnek nagyon egyszerű kívánsága volt, szeretett volna minél több számítási kapacitást belesulykolni, minél kevesebb helyre, minél olcsóbban. Először blade-ben gondolkodtunk, de a kiegészítő dolgok (keret, switch stb) ára miatt elvetettük. Aztán Pisti kollégám agyában bepattant az isteni szikra a DL1000. Mi meg csak néztünk, mi a fene akar az lenni. Ugyanis nem sokat hallottunk ilyen szerverről, élőben meg persze még kevesebbszer láttuk. Pisti felkonfigurálta, kiajánlotta, meggyőzte az ügyfelet. A DL1000-ről azt kell tudni, hogy két ujjnyi magasságban négy DL170h szerver van belegyömöszölve a dobozba. Ez a négy DL170h szerver négy különálló entitásként viselkedik, mindegyikben lehet 2db négy, vagy hat magos XEON sorozatú proci és temérdek RAM. Így két ujjnyi helyre 8 proci van betömködve. Meg is jött a kütyü, mi teljesen el voltunk ájulva a mérnöki teljesítménytől. Egyértelmű, hogy a HP-s tervező gyerekkorában sokat legózott, mivel ilyen kicsi helyre ilyen sok mindent ilyen profin összerakni másképp nem menne. Kíváncsian várjuk az ügyfél visszajelzését, mennyire elégedett a masinával, szerintünk nagyon szuper kis szerverhalmazt vásárolt.

HP Workstation Z series vs. Image drive

A közelmúltban találkoztam a következő esettel, miszerint a fent említett HP workstation szériáknál szinte képtelenség image drive-ot csatolni. Nos, ez a probléma kicsit kellemetlen tekintve, hogy manapság már nagyon elterjed a használata. Kicsit körbejárva az esetet kiderült, hogy ezért Intel® X58 chipkészlete a felelős. Információim szerint dolgoznak az ügyön, hogy megkönnyítsék azon rendszergazdák dolgát, akik előszeretettel használják, jelen esetben használnák a virtuális meghajtókat. Az, aki az Alcohol-t preferálja, annak jó hírem van a következő verzió már hiba nélkül fog futni, viszont az Intel Matrix Storage Manager-t el kell távolítanunk. A deamon tools-t kedvelőknek még várniuk kell, egy keveset a csapat mindenesetre tud az esetről.

Addig is van megoldás, amit itt tudtok letölteni és tapasztalataink szerint a deamon 3.23-as verziója is néha át tudja "vágni".

96 mag még ribizlimagból is sok

Teljes méretű kép megtekintéseMost olvasom, hogy az AMD-nél hamarosan megjelenik a 12 magos Opteron processzor és ez ámulatba ejt. Mire lesz ez jó? Jelenleg a legnagyobb x86 alapú szerver, amit árulunk, az a HP 785-ös atomerőműve, ami nyolc darab 6 magos Opteronnal rendelkezik. Ennek a gépnek is akkora bődületes teljesítménye van, hogy azt kihasználni egy kész kihívás. Mit tudunk vele kezdeni? Rárakunk mindjuk 48 darab virtuális gépet? Mégegyszer lassan leírva negyvennyolc egész virtuális gép! Nem sok olyan cég van ma Magyarországon, akinek ennyi fizikai szervere van egy szerverszobában. Gondoljunk csak bele. két rack szekrénnyi szerver egy gépbe. Hihetetlen. És ezt most még megfejeli az AMD a kilencvenhat maggal, amivel akár kilencvenhat virtuális gépet fogunk tudni belerakni egy fél köbméteres dobozba (optimálisan). Iszonyat. A másik, amire használni lehet, az egy bikaerős adatbázis szerver. És ez csak a kezdet... Az Intel is sorra jelenti be a 8 magos XEON processzorokat, melyek teljesítménye hasonlatos az AMD Opteronjaival.

Már várom, hogy nemsokára kezdhessem megtanulni az új G7-es HP szervereket., mert valószinűleg új processzorokkal érkezni fog az új sorozat is ...